GALAMBOS RITA, stratégiai és fejlesztési igazgató
Rita évtizedek óta elkötelezett oktatási és ifjúság fejlesztési ügyek iránt. Francia-magyar szakos tanárként 13 évig tanított franciát, emellett társszerzője egy tankönyvsorozatnak. 11 évig igazgatta a Civic Education Project (CEP) magyar illetve közép-európai programját, azóta független oktatási és civil szakértő. 2005 és 2007 között vendégoktató a Debreceni Egyetemen. 2004-től a DIA kuratóriumának elnöke, 2006-tól ügyvezető igazgató. 2009-től stratégiai igazgató.
+3630 718 8631 | galambos.rita@i-dia.org
HÁMORI ZOLTÁN, ügyvezető igazgató
Zoli kezdetben helyi koordinátorként a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium önkéntes programját vezette. Később dolgozott regionális koordinátorként, majd a Make a Connection - később a KÖZÖD! program vezetője lett, 2009 szeptember óta pedig az alapítvány ügyvezető igazgatója. Emellett a Budapesti Corvinus Egyetem politológus hallgatóinak tart kurzust Non-profit menedzsment és Vállalatok társadalmi felelőssége címmel.
+3630 718 8622 | hamori.zoltan@i-dia.org
VERNES HAJNAL, pénzügyi igazgató
Hajnal az Európai Roma Jogok Központja pénzügyi menedzsere. Korábban a Nyílt Társadalom Intézet és a Civic Education Project pénzügyi munkatársa volt. Érdeklődése messze túlmutat a pénzügyi kérdéseken, érdekli az irodalom, a képzőművészet, és az utazás, valamint a kreatív alkotás.
+3630 718 8632 | vernes.hajnal@i-dia.org
dr. BÁRTFAI EDIT, programvezető, Középiskolai Vállalkozói Klub program
Edit 2006 elején kapcsolódott be a DIA munkájába, mint iskolai kompetenciafejlesző programok vezetője (Az élet iskolája, Lehet másként). Jelenleg a Középiskolai Vállalkozói Klubok nevű program vezetője. Évtizedes egyetemi oktatási és képzésfejlesztési tapasztalatai vannak a tanárképzés és a szociológia területén, dolgozott felsőoktatási intézmények igazgatási vezetőjeként is. Közel tíz évig önkéntesként egy, a határontúli magyar diákok magyarországi tanulmányait támogató alapítvány ügyvezetője volt. A projektmenedzsment mellett személyiségfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozik, képesített coach és mediátor.
+3630 718 8630 | bartfai.edit@i-dia.org
MATOLCSI ZSUZSA, programvezető, IKSZ program
Zsuzsa matematika-angol szakos középiskolai tanárként 5 évig tanított a Kürt Alapítványi Gimnáziumban, ahol miután éveken át szervezett önkéntes közösségi tevékenységeket a diákoknak, az iskola pedagógiai programjának részévé vált a Közösségi Szolgálat. Fél évet Edinburghban töltött, ahol betekintést nyert az angolszász középiskolai oktatásba. Évek óta önkéntes tanár az Igazságügyi Minisztérium által működtetett „Jóvá Tett Hely” Központban. 2010 szeptemberétől, a Vodafone „Főállású Angyal” pályázatának nyerteseként, Zsuzsa a DIA Iskolai Közösségi Szolgálat nevű programjának koordinátora.
+3630 277 3368 | matolcsi.zsuzsa@i-dia.org
TAKÁCS VIKTÓRIA, programvezető, 3D program
Viki 2005-ben csatlakozott a DIÁ-hoz: pr-gyakornokként, majd a KÖZÖD! Iránytű Kampány koordinátoraként dolgozott. 2008 óta vitakultúra-fejlesztő programokat vezet (KÖZ-beszéd, 3D). Közben tanulmányai befejezésére készül az ELTE filozófia-kommunikáció szakán. Viki rendszeresen önkénteskedik: vissza térő résztvevője a Bátor Tábor nyári eseményeinek.
+3630 718 8652 | takacs.viktoria@i-dia.org
JUSZT ANITA, programvezető, KöZöD! program
Just a KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napja koordinátora. Korábban rendezvényszervezésben szerzett, nyári táborok szervezésében szerzett tapasztalatot. Többször dolgozott az USÁ-ban gyermekgondozóként, illetve ápolóként. Itthon többek között a MOBILITÁS titkárságvezetőjeként tevékenykedett. A DIAban is sok szerepben kipróbálhatta már magát. Just rendszeresen önkénteskedik: öt hónapot egy kibbutzban dolgozott, több éven keresztül volt egyik szervezője a Fuss a Fényben! futógálának. Vak és látássérült emberekkel továbbra is rendszeresen fut. Jelenleg a coaching érdekli.
+3630 718 8624 | juszt.anita@i-dia.org
MIKÓ GÁBOR, program-koordinátor, 3D program
Gábor korábban földrajzot és drámát tanított egy általános iskolában, jelenleg a 3D (Dilemma, Disputa, Demokrácia) programunk koordinátoraként dolgozik. Programokat, tréningeket szervez és tart tanárok és diákok számára, mentorként pedig segíti a most induló csoportok vezetőit. Munkája mellett szupervízornak tanul a KGRE-BTK-n.
+3630 500 8373 | miko.gabor@i-dia.org
KISS LÁSZLÓ, program-koordinátor
Lacus regionális koordinátorként csatlakozott a DIÁ-hoz 2007-ben. Később képzési programokban, vitakultúra-fejlesztésben vett részt, majd a DIA civil kapcsolataival foglalkozó program koordinátora lett. Ezen a területen tevékenykedik jelenleg is, emellett pedig tanul: az ELTE-n a tanulásban akadályozottak pedagógiája nevű szak hallgatója. Nyaranta önkénteskedik: a Bátor Tábor programjainak aktív részese.
+3630 718 8653 | kiss.laszlo@i-dia.org
OLIVEIRA DE JESUS ANDREA, program-koordinátor, 3D program
Andi 2009 elején csatlakozott az alapítvány stábjához: először regionális koordinátorként dolgozott, majd a KÖZÖD! Pályázati Program koordinátora lett. Andi Tatabányán A Közművelődés Háza keretei között működő TAHITI ifjúsági információs és tanácsadó irodát vezeti, emellett többek között a Szamaritánus Alapítvány önkéntes segítője, ahol hátrányos helyzetű fiatalokat segít.
+3630 718 8633 | oliveira.andrea@i-dia.org
TÓTH DÓRA, program-koordinátor, 3D program
Dóri a Debreceni Egyetem szociálpolitikai szakán végzett. Tanulmányai során került kapcsolatba a DIA munkájával: önkéntesként majd az iskolai programok asszisztenseként dolgozott. 2009 őszétől az alapítvány irodáját vezeti, emellett a Középiskolai Vállalkozói Klubok programban a diákok felkészítésében segít. Szabadidejében afrikai és dél-amerikai kultúrák érdeklik.
+3630 718 8629 | toth.dora@i-dia.org
SZŰCS ANNA, projekt-koordinátor, GYSD Regional Lead Agency
Anna az ELTE-n gyógypedagógusként, a Testnevelési Egyetemen pedig úszásoktatóként végzett. Ezalatt tanult Finnországban, foglalkozott hiperaktív és magatartás zavaros gyerekekkel, és a tranzakció analízisre is szerzett rálátást. Jelenleg a DIA-ban a Global Youth Service Day-t és a külkapcsolatokat építi, emellett pedig elkötlezett CouchSurf-ös utazó is.
SZŰCS ANNA, projekt-koordinátor, GYSD Regional Lead Agency
Anna az ELTE-n gyógypedagógusként, a Testnevelési Egyetemen pedig úszásoktatóként végzett. Ezalatt tanult Finnországban, foglalkozott hiperaktív és magatartás zavaros gyerekekkel, és a tranzakció analízisre is szerzett rálátást. Jelenleg a DIA-ban a Global Youth Service Day-t és a külkapcsolatokat építi, emellett pedig elkötlezett CouchSurf-ös utazó is.
szucs.anna@i-dia.org