Menü színezett

 

A Fiatalok Nemzetközi Napján indul a Fiatalok Nemzetközi Éve

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) 2010. augusztus 12-én, a Fiatalok Nemzetközi Napján indítja útjára a Fiatalok Nemzetközi Évét annak érdekében, hogy összefogja a világ fiataljainak erejét, kreativitását és kezdeményezőkészségét az emberiség előtt álló feladatok megvalósításáért, mint amilyen a béke fenntartása vagy a gazdasági növekedés elősegítése.

Mivel az év témája a “Párbeszéd és kölcsönös megértés”, így ennek keretében támogatjuk a generációk közti párbeszédet, a béketeremtés különféle módjait, az emberi jogok, szabadságjogok és a szolidaritás tiszteletben tartását. Arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy vegyenek részt a fejlődés elősegítésében, ezen belül a Milleniumi Fejlesztési Célok megvalósításában. Ennek során aktív részt vállalhatnak olyan társadalmi jelenségek felszámolásában, mint a szegénység és éhezés, a csecsemőhalálozás, valamint az oktatás és megfelelő orvosi ellátás hiánya.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy Te hogyan veheted ki a részedet: http://social.un.org/youthyear/index.html