Menü színezett

 

Elindult a Felpörgetve, a Mobilitás és a DIA közös kezdeményezése

Országosan mintegy 30 település, összesen 200-250 fiatal részvételével működő ifjúsági közösségét fogja segíteni tevékenységeik továbbfejlesztésében az elkövetkező 9 hónapban a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat (MOISZ) és a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) regionális hálózata.


A „Felpörgetve” elnevezésű projekt célja, hogy a két szervezet erőforrásainak egyesítésével az eddigieknél intenzívebb támogatást kapjanak a kiválasztott csoportok, és ennek eredményeként jobb minőségű, nagyobb költségvetésű projektek megvalósítására legyenek képesek.

A kezdeményezés nem előzmények nélküli, hiszen mindkét szervezet egyik fő célja a fiatalok aktív állampolgári részvételre ösztönzése. Mindketten hasonló módszerekkel, a nemformális tanulási környezet megteremtésével dolgoznak. A 2010. szeptember 15-én lezajlott indító műhelyen kidolgozásra kerültek a projekt részletei és meghatározták az együttműködés lehetséges kereteit.

A 2011 júniusáig tartó időszakban a két szervezet valamennyi régióban 4-6 (országosan 28-30) helyi kezdeményezést, helyi ifjúsági közösséget támogat folyamatosan a fejlesztési alkalmak összefűzésével; egyfajta lépcsőként a fejlesztésben, ahol a fokokat hol közösen, hol az egyik, hol a másik szervezet biztosítja. A cél egy olyan, helyi ifjúsági kezdeményezéseket támogató országos modellprogram kidolgozása, amely ötvözi mindkét – egy civil és egy kormányzati - szolgáltató szervezet módszereit, tapasztalatait, erősségeit, bevonva ebbe a helyi kezdeményezéseken résztvevő, mintegy 200-250 fiatalt.
A Felpörgetve egyik eredményeként kívánjuk elérni, hogy a helyi közösségek a projekt végét követően képesek legyenek programjaikra, ötleteikre, kezdeményezéseikre önállóan forrást találni – akár a hazai, akár az Európai Unió adta kereket felhasználva.

A helyi ifjúsági kezdeményezéseket támogató fejlesztési erőfeszítések összehangolása 2011 júniusáig tart, amikor a lezárást követően a MOISZ és a DIA értékeli az eltelt időszakot, az eredményeket, a közös munkát és dönt a projekt folytatásáról, esetleg kibővítéséről.