Menü színezett

 

Álompolgár - állampolgár

Alapítványunk három munkatársa augusztus végén részt vett az Aktív Állampolgárság Alapítvány (www.aktivpolgar.hu) pedagógus-továbbképzésén az aktív állampolgárságra nevelés iskolai megvalósításának témájában.

Önkéntesként minden kicsit más...

A DIA fotópályázatának eredményhirdetése
A négytagú szakmai zsűri döntése alapján a DIA 2010-es Önkéntesként minden kicsit más című fotópályázatának eredménye itt olvasható:

A Fiatalok Nemzetközi Napján indul a Fiatalok Nemzetközi Éve

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) 2010. augusztus 12-én, a Fiatalok Nemzetközi Napján indítja útjára a Fiatalok Nemzetközi Évét annak érdekében, hogy összefogja a világ fiataljainak erejét, kreativitását és kezdeményezőkészségét az emberiség előtt álló feladatok megvalósításáért, mint amilyen a béke fenntartása vagy a gazdasági növekedés elősegítése.

Publikációink

Zsók Ágnes – Garas Ildikó: Az „önkéntességből való tanulás” és a DIA-modell mint a pedagógiai módszerek kiszélesítési lehetőségei, Új Pedagógiai Szemle, 2004. 7–8. sz.

Szabó Eszter: Diákakadémia = képzés+projektek. Új Pedagógiai Szemle, 2006. 12. sz.

Galambos Henriette Rita: A fiatalkori helyzetbehozás. Parola, 2007. december, jubileumi szám.

Galambos Henriette Rita: Az élet iskolája, avagy a szociális és munkavállalói készségfejlesztés egy lehetséges útja. Mentor, Támpont melléklet, 2008. január.

Galambos Henriette Rita: Helyzetbe hozni a fiatalokat. Amarodrom, 2008. április.

Galambos Henriette Rita: KÖZÖD? Gondolatok az ifjúsági önkéntesség és közösségi részvétel, valamint a demokratikus készségfejlesztés kapcsán. Taní-tani, 2008. október

Dr. Bártfai Edit: Őszintén csodáltam diákjaimat. Modellkísérlet a szociális kompetenciák iskolai fejlesztésére. Nyugat-Magyarországi Egyetem konferencia anyaga. 2009. április

Novák Gábor: Hol tart a szociális érzékenységre nevelés? Köznevelés 2009. szeptember

Bognár László: „Szembesültem azzal, mennyi mindent meg tudnak csinálni együttes erővel” Látogatás az Élet iskolájánál. Modern Iskola oktatás-módszertani magazin. 2009. november

Takács Viktória: A vitát is tanulni kell. Család Gyermek Ifjúság folyóirat 2010/2. szám

Galambos Henriette Rita: Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Taní-tani 2011. szeptember

Tóth Dóra: Beleszóltak. Ifjúsági önképek a munkaerőpiacról. Új Ifjúsági Szemle 2011. IX. évfolyam, 1.szám