Büszkén jelentjük be, hogy az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és támogatásában megvalósuló Vitaverseny megvalósításában a DIA szakmai partnerként vesz részt. Mindenkit bátorítunk a részvételre, gyertek és kapcsolódjatok be a 2011-es év egyik legizgalmasabb tanulmányi versenyébe!
Kulturáltan esnek egymásnak a középiskolás diákok
Indul a Szóval?! Országos Vitaverseny!
Január 10-én útjára indult az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium közös programja, a Szóval?! Országos Vitaverseny, amelynek célja a középiskolások vitakultúrájának fejlesztése, a fiatalok érvelési és kommunikációs készségfejlesztése, valamint Európai Uniós tudásuk bővítése – egy szórakoztató stratégiai játék során. A Szóval?! Vitaverseny egy országos tanulmányi vetélkedő, melyben középiskolás csapatok vehetnek részt. Valamennyi csapatnak három vitázóra és egy tartalék vitázóra van szüksége, valamint egy felkészítő tanárra, aki segíti a csapatot a versenyzésben és a felkészülésben.A csapatokat felkészítő tanárok a csapatok kísérőiként vehetnek részt a programon. Iskolánként maximum 2 csapat jelentkezésére van lehetőség. A versenyen való részvétel a diákok és tanáraik számára nem jár költségekkel, nincs jelentkezési díj, az ellátás, utazás költségeit a verseny kiírói állják.
A verseny 2011. január 10. és 2011. április 30. között összesen három fordulón át (előválogatás, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a résztvevő disputa csapatok vitatudását. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat adnak meg, melyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozik. A jelentkezéshez nincs szükség disputás tapasztalatokra, hiszen a regionális döntőkbe bejutott csapatok felkészítő tanárai márciusban egy intenzív képzésen vehetnek részt, ahol saját élményt szerezhetnek a disputázás terén, és megismerkedhetnek a vitakultúra-fejlesztés tanítási módszereivel. A tanárok továbbképzését és szakmai támogatását a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Pillar Alapítvány munkatársai segítik.
A versenyző csapatok értékes jutalmakat nyerhetnek. A Szóval?! Országos Vitaverseny első és második helyezett csapata és felkészítő tanáraik négynapos tanulmányutat nyernek Brüsszelbe. Az első helyezett csapat tagjainak és felkészítő tanárának további jutalma egy-egy notebook. Emellett az Országos Döntőbe bejutott valamennyi csapat és felkészítő pedagógus tárgyjutalomban részesül.
A jelentkezés és előválogatás lezárulásának időpontja 2011. február 10., 12.00 óra.
További információk:
www.szoval.eu