PROGRAMOK ITTHON
Helyi partnerek
Helyi kezdeményezések
Koordinátor konferencia
Önkéntes fórum
Helyi képzések

Szeged

 

SZEGEDI REGIONÁLIS IFJÚSÁGI MÉDIAKÖZPONT

Koordinátor: Árvai Mara
Helye: Ifjúsági Ház, Szeged
Tagjai: szegedi középiskolások

Rövid történetünk:
- 2000-ben elindítottuk a KLIK (Középiskolások Legmenőbb Írói Köre) című internetes diákújságunkat
- 2001-ben a KLIK elnyerte az Arany Titán-díjat az "Év honlapja" kategóriában
- 2001. szeptemberétől havonta jelenik meg 12 oldalas újságuk, az EGO (Egészséges GOndolkodásmód)
- a 2002/2003-as tanévtől kezdődően két csoportra bontva önkéntes projecteken is dolgozunk

Rendezvényeink:
- MÉDIATALÁLKOZÓK
- évente 3 médiatalálkozót szervezünk a Szegedi Ifjúsági Házban
- A média iránt érdeklődő fiatalok neves médiaszemélyiségekkel, szakemberekkel találkoznak, ismerkednek meg közelebbről, mindemellett próbára teszik saját újságírói tudásukat is, hiszen csoportokba osztva a találkozó végére 8-12 oldalas, A/4-es formátumú újságot kell készíteniük - a médiatalálkozó eseményeit alapul véve.

- Csongrád Megyei Ifjúsági Médiatalálkozó
- ősszel megrendezésre kerülő 2-3 napos találkozó
- résztvevői: Csongrád megyéből érkező fiatalok

- Országos Ifjúsági Médiatalálkozó
- tavasszal megrendezésre kerülő 4-5 napos találkozó
- résztvevői: az ország különböző településeiről érkező fiatalok

- Nemzetközi Ifjúsági Médiatalálkozó
- nyáron megrendezésre kerülő egyhetes találkozó
- résztvevői: Magyarországról és határainkon túlról érkező fiatalok

- TISZTA NAPOK
- 2001. május 18-19-én rendeztük meg a Szegedi Ifjúsági Házban
- a "Tiszta Napok"-ra készítettük el az EGO első számát, amelyet a drogfogyasztás és az alkoholizmus hatásairól, veszélyeiről szóló cikkekből állítottunk össze
- a programról dióhéjban:
- előadások a kábítószerek, az alkohol és a dohányzás veszélyeiről
- fiatalok problémáival (drog, alkohol, egyéb) foglalkozó szervezetek bemutatkozása
- témához kapcsolódó film vetítése (Túlélni)
- középiskolás együttesek versenye
Ä részvétel feltétele: drogprevenciós dal írása, előadása

- KLIK-PARTY
- A KLIK-Partykon szegedi középiskolák mutatkoznak be
- A program mindig az adott középiskolától függ

Képzésünk:
- diákújságíró tanfolyam
- a képzésre jelentkező fiatalok megtanulják az újságírás alapjait Árvai Mara és a képzést már elvégzett fiatalok segítségével