PROGRAMOK ITTHON
Helyi partnerek
Helyi kezdeményezések
Koordinátor konferencia
Önkéntes fórum
Helyi képzések
Helyi kezdeményezések támogatása
 

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA), amely a civil társadalom fejlődését kívánja elősegíteni a 14 és 25 év közötti közép- és kelet-európai fiatalok önkéntes munkába való bevonásával a "MAKE A CONNECTION HUNGARY" program keretén belül újra meghirdeti Helyi kezdeményezések című pályázatát. Ezzel a lehetőséggel a DIA hálózatán belül működő helyi önkéntes programokat kívánja támogatni.

A pályázat célja:
A 14 és 25 év közötti korosztály helyi, kreatív, iskolához nem feltétlenül kötődő önkéntes közösségi programjainak pénzbeli támogatása, a projektek vizuális dokumentálása és a tapasztalatok megosztása más helyi programokkal a DIA honlapon keresztül.

A DIA évközi programjában fontos szerepet játszik az önkéntes projekteket feldolgozó 'civil óra'. Emiatt a beadott projekt ötleteknek magukba kell foglalniuk ezeket a rendszeres órákat, amiket a helyi koordinátor tart önkéntes csoportjának.

Pályázni az alábbi témakörökben lehet:
- helyi közösségek fejlesztése önkéntes projekten keresztül
- önkéntes projektek fejlesztésére irányuló programok, találkozók vagy konferenciák
- DIA nemzetközi hálózatán belüli magyar csoport kezdeményezésén alapuló csereprogram

A pályázók köre:
- magyar DIA csoportok

A pályázatonként elnyerhető támogatás maximális összege: 180.000,- Ft, amelyet a szerződéskötés után közvetlenül utalunk.

A szétosztható pályázati keret: 6.300.000,- Ft. Ezt a keretet a DIA két részletben fogja kiosztani.

Pályázati határidők:

Első pályázati kör:

pályázati kiírás megjelenése: 2003. oktbóer 13.
beadási határidő (postára adás): 2003. november 7.
döntés: 2003. december 1.

Második pályázati kör:

pályázati kiírás megjelenése: 2004. február 2.
beadási határidő (postára adás): 2004. március 1.
döntés: 2004. március 22.

Harmadik pályázati kör:

pályázati kiírás megjelenése: 2004. április 2.
beadási határidő (postára adás): 2004. május 3.
döntés: 2004. május 24.


Pályázati feltételek:

  • A hiánytalanul kitöltött és aláírt Adatlap és az abban megjelölt mellékletek beadása.
  • Egy körben egy helyi partner csak egyszer pályázhat.
  • Az első körben előnyt élveznek az új partnerek illetve a régi partnerek közül azok akik új önkéntes programot indítanak el.
  • A pályázóknak 30% önrészt kell biztosítani.
  • A megpályázott összeg maximum 60%-át lehet személyi jellegű kifizetésekre felhasználni. A koordinátori díj maximum értéke 60 000 Ft lehet.
  • A pályázóknak vállalniuk kell a programok vizuális dokumentálását egyrészt a DIA honlapján, másrészt pedig a helyi és lehetőség szerint országos médiában.

A nyerteseket írásban értesítjük és velük a DIA írásos megállapodást köt. A szerződés mellékletét képezi a Szakmai és Pénzügyi Beszámoló formanyomtatványa.

A pályázati kiírást és adatlapot postán és e-mailen is eljuttatjuk a koordinátorokhoz valamint letölthető innen >>>

A pályázatokat postán az alábbi címre kérjük küldeni:

Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, DIA
Kmety György u 15.
1063 Budapest

Hiányosan, vagy későn beküldött pályázatokat az elbírálásnál sajnos, nem tudunk figyelembe venni.
További felvilágosításért keresse Garas Ildikót a 354-1191-es telefonszámon vagy e-mailen az ildiko@i-dia.org címen.