A Magyar-Amerikai Önkéntes
Program (HAVE - Hungarian
American Volunteer Experience) nélkülözhetetlen része tevékenységünknek.
Az amerikai önkéntesség tudásanyagát és lelkesedését közvetíti
a régióba, amerikai és magyar egyetemi hallgatók összekapcsolásával.
Ezek az Atlanti-óceán két partján élő hallgatók egymás mellett,
egy csoportban dolgoznak árvízkárok elhárításán, kastély-restauráción.
Ifjúsági központok felújításán, és környezetvédelmi projektekben.
Fontos helyi igények kielégítése közben önkénteseink az
egészséges demokráciában való ifjúsági résztvétel és önkéntesség
fontosságáról tanulnak. A terepmunkán és a csoportos foglalkozásokon
keresztül az önkéntesektől kreatív gondolkodást, csapatmunkát
és a nyelvi és kulturális akadályok leküzdését várunk
.
A HAVE program egyedülálló lehetőséget kínál
arra, hogy új kultúrát ismerhess meg, hogy magyar települések
közösségeit segíthesd, és ugyanakkor felfedezhesd önmagad.
Mindezt úgy, hogy az önkéntes szolgálatot egyesíti a csoportmunkával
service Learning, és más témákban, interkulturális szekciókkal,
vendégelőadókkal és érdekes tanulmányutakkal az ország különböző
helyszínein.
Tavaly az önkénes projektek széles skálájú tevékenységeket
öleltek fel a mozgássérült gyerekeknek épített kollégiumtól,
a ki falu gyerekeinek felépített fajátszótéren át, általános
iskolás gyerekeknek szervezett szabadidős tevékenységekig.
Idén a DIA továbbfejleszti munkakapcsolatait a helyi partnereivel,
hogy olyan projekteket vázoljon fel, melyek mind a helyi
közösség érdekeit, mind a résztvevők elvárásait kielégítse.
A Workshopok általában csapatépítő játékokkal
kezdődnek, majd beszélgetésekkel folytatódnak olyantémákról,
mint például Az átmenet a piacgazdaságba, vagy ifjúsági
munka az Egyesült Államokban és Magyarországon.
A vendégelőadók egyetemi oktatók vagy a speciális
témák szakemberei, például a magyar köztársasági elnök
tolmácsa (ma a budapesti ELTE tanára), aki a 1989-es változásokról
beszélt. A téma mindig kapcsolódik az éppen aktuális önkéntes
munkához, vagy olyan témához, mely éppen nagyon fontos szerepet
játszik a magyar társadalomban, mint például a gazdasági
átalakulás Magyarországon, vagy a magyar roma populációval
kapcsolatos témák
Minden program háromnapos túrát tartalmaz a
környéken, ez segíti a magyar és amerikai önkénteseket abban,
hogy megismervén a régió történelmi és kulturális jellemzőit,
munkájukat szélesebb kontextusba helyezhessék. A csoportok
szintén három napot töltenek Budapesten, így megismerhetik
a főváros kulturális és történelmi nevezetességeit és ezáltal
nem csupán a fővárosról, de a fővároson kívüli életről képet
kaphatnak.
Mindezek felett azonban, ami igazán különlegessé
teszi ezt a programot, az a lehetőség, mely alkalmat nyújt
a résztvevőknek arra, hogy megismerhessenek egy kis közösséget,
úgy, hogy egyben egy rövid időre megosztják egymással életüket.
Ez a program mindemellett nagyszerű lehetőség arra, hogy
megismerjék egymás kultúráját és személyes hátterét egy
kevésbé formális úton beszélgetések, megosztott pillanatok
által.
"Vissza szeretnék jönni 2002-ben!"
Bea, magyar résztvevő 2001
"Ez egy hihetetlen kulturális, önkéntes,
inspiráló tapasztalat volt. Köszönöm!"
Michael, amerikai résztvevő
2001